7/27/2014

0727 IDEAL HOME

Terveztem bejegyzést ezen a héten sokkal korábbra is, de mivel egészen véletlenül egy elég durva betegség ment rajtam végig hétfőtől kezdve és most érzem úgy, hogy már teljesen meggyógyultam, most írom meg ezt a posztot. Már rég szerettem volna írni ilyen bejegyzést, mivel régóta agyalok a témáján. 
Az ideális otthon cím elég tág fogalom, mert az otthon mindenkinek mást jelent de én most a lakhelyünkről beszélek, ahol a legtöbb időt töltjük az életünkben. Az én esetemben most a szobámra korlátozódóm, mivel az egész lakást nem újíthatom fel kedvem szerint (sajnos). Az ideális jelzőt pedig a lakberendezésre értem, ami szerintem egy nagyon fontos pont egy kiegyensúlyzott élethez. Ha nem szereted a szobafalad színét vagy az ágyadat, az máris bosszantó pont az életedben, pedig munka vagy iskola után egy gyönyörű otthonba hazatérni a legjobb dolog. 
Azt nem mondom, hogy utálom a szobámat, mert egyáltalán nem, csak vannak bizonyos részek, amiket nem kedvelek. Nem nagy szoba, de nagy belmagassága van, két nagy ablak és van benne egy hatalmas szekrényem, ami már persze tele van ruhákkal. A bútoraimat csináltattuk még amikor kisebb voltam, így akkor nyilván nem tudtam, hogy 16 évesen majd mit szeretnék, de nem ezt és így vagyok a szobának a színével is. Egy nagyon világos barack-rózsaszín keverék, alig üt el a fehértől, de nekem feltűnik és már nagyon unom, de ez még nem is lenne a probléma, hanem hogy a sok-sok plakáttól, ami régen fent volt tiszta foltos lett a fal. 
De ennyit a panaszkodásról, mert nem erről szól a bejegyzés, hanem arról, hogy megmutassam milyen irányban gondolkodom a szobámat illetően. Mint az öltözködésben is, a szobámban is csak a fekete-fehér színeket tudnám elviselni, pár kiegészítő színnel, ami néhol felbukkan. Most jelenleg is világos színekből épül fel, de én szeretnék egységesen a fehérnél maradni, mert fekete nem lehet minden. Az első dolog a szobafalam újrafestése és a hibák kijavítása lesz rajta, enélkül nem lehet semerre lépni. Utána szeretnék beruházni néhány új bútorra, mint íróasztal, szék és szőnyeg és végül a kisebb dolgok, dekoráció, pár polc és dísznövények. Ez egy hosszú folyamat lesz, de ha a végén az ideális otthont kapom, amire vágyok, akkor megéri a sok gondolkodás és tervezés.





TEJN Báránybőr utánzat IKEA A faux báránybőr hihetetlenül puha, meleg és kellemes tapintású. Ideális a kedvenc karosszékedre terítve.












Ti mit gondoltok erről a témáról?

csók, C.

4 megjegyzés:

  1. Egy álom az ilyen aranyozott keretű tükör. :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök ,h meggyógyultál. A képek hihetetlenül inspirálok, imádom a szép, nyugodt házbelsőket:)) xx
    Bianka

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszenek a képek! :) Bár a saját lakásomban nem igazán tudnám elképzelni, hogy minden szoba stílusa hasonló legyen, kicsit hiányolnám a meleg színeket. A tükör viszont tényleg csodálatos, szívesen elfogadnám! *-*

    VálaszTörlés
  4. Ugyanabban a cipőben járunk! :))

    VálaszTörlés